2011. március 11., péntek

Magyar Ifjúsági Központról a mai Krónikában

Az eredeti cikk megtalálható a mai Krónikában, és a napilap weboldalán.

Ifjúsági központ alakul Nagybányán

Magyar ifjúsági központ nyílik március végén Nagybányán. A Nagybánya Területű Ifjúsági Egyeztető Tanács irodájában különböző szakmai, illetve szabadidős programokat szerveznek majd – tájékoztatta a Krónikát Apjok Norbert elnök.
A pincehelyiségben működő központ felújítását egyrészt önerőből, másrészt különböző támogatásokból fedezik. „Saját kezdeményezésből hoztuk létre ezt a központot, hiszen erdélyi szinten még nem alakult ki egy ilyen ifjúsági központlánc. Sepsiszentgyörgyön és Nagyváradon tudok ilyen jellegű irodáról. Egyrészt önerőből fedezzük a felújítási költségeket, másrészt nagybányai vállalkozók szponzoráltak. Meglepő módon román vállalkozók is segítettek bennünket, amikor hallották, hogy az ifjúságot tömörítő központról van szó. Miután a központ elkezdi a tevékenységét, persze pályázni is fogunk ennek fenntartására” – mesélte az elnök. Hozzáfűzte, a 150 négyzetméteres pince nagyon rossz állapotban volt, két évvel ezelőtt kocsma működött benne, mindenhol törött üvegeket, tükröket, tízcentis sarat találtak. Négy hete kezdték el a felújítást, mintegy 15 önkéntes már összesen száz órát dolgozott.



A központnak 1500, 14–30 év közötti fiatal lesz tagja Nagybányáról, valamint környékéről. Az intézmény nyújtotta programok között szerepelnek majd a magyar nyelvtanfolyamok is. „Ez a szórványban kiemelkedően fontos, hiszen nagyon sok a vegyes házasság, így a magyar nyelv sokszor háttérbe szorul. Ezenkívül fiatal művészek tárlatot nyithatnak itt, a tervek szerint lesznek különböző képzések, de időnként bulikat is fogunk szervezni a fiataloknak. Ezenkívül kulturális kávézó is helyet kap, melyben kerekasztal-megbeszéléseket, gyűléseket fognak tartani, valamint művész- és dokumentumfilmeket vetítünk majd. Úgy véljük, a központ igazi közösséggé fogja kovácsolni a Nagybánya környéki fiatalokat” – nyilatkozta Apjok Norbert. Az ifjúsági intézménynek nem lesz állandó alkalmazottja, kizárólag önkéntesek működtetik majd.
Szerző: Zahoránszki Brigitta

2011. március 2., szerda

Elkezdődtek a Nagybányai Ifjúsági Központ munkálatai

Hozzákezdtek az ifjúsági központ létrehozásához a nagybányai magyar fiatalok. A februárban használatba vett pincére, ahol a központ fog majd működni alapos felújítás vár.

"Nagyon rossz állapotban volt a pince, amikor először bementünk. Már négy hete dolgozunk itt, hetente két-három délután, szabadidőnkben. Kezd alakulni a helyiség, eddig több tíz zsák szemetet és törmeléket hordtunk ki, illetve megkezdtük a falak tisztítását és rendbehozását. Nem könnyű a munka, de már alig várjuk, hogy használatba vegyük a helyet" - mondta el az egyik önkéntes.
A központ teljes felújítási munkálatait NTIET önkéntesek végzik, míg a költségeket részben az NTIET (Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács) állja, részben pedig támogatók. A 150 négyzetméteres pincében, miután megnyílik a központ, szakmai és szabadidős programok lesznek majd a nagybányai magyar fiataloknak.

A Magyar Ifjúsági Központ négy nagyobb egységből áll majd. Mindjárt a bejáratnál található a titkárság és információs pult, itt szabadon elérhetők lesznek hasznos információk különböző ifjúságot érintő programokról, képzésekről, utazásokról, ösztöndíjakról. A bejárat melletti teremben kiállitó terem és szabadidő szoba lesz, a fiatal művészek tárlatai lesznek majd itt, két tárlat között pedig szabadidős szobaként működik. Továbbá lesz egy kulturális kávézó, ahol kerekasztal megbeszélések, gyűlések és művészfilmek, dokumentumfilmek vetítése mellett magyar bulik lesznek. A negyedik helyiségben pedig az iroda fog majd működni, itt kapnak majd lehetőséget az adminisztratív munka elvégzéséhez, internethez, nyomtatáshoz az ifjúsági szervezetek.

"Terveink szerint legkésőbb március 20-ra már meg tudjuk nyitni a központot, sok érdekes programmal készülünk, amelyek igazi közösségé kovácsolják majd a nagybányai magyar fiatalokat. 15-20 önkéntes dolgozik jelenleg a felújításban, ők azok, akiknek a munkája jelenleg a legfontosabb. Ezidáig már 100 óra önkéntesség gyűlt össze. Ez azért fontos, mert itt tényleg egy közösségi összefogásról beszélhetünk, ezek a fiatalok nem kocsmázással töltik a szabadidejüket, hanem egy közösségi mintaprojekten dolgoznak. Támogatóink kiemelt figyelmet kapnak a központ megnyitása után. Azonban még szükségünk lenne további támogatásokra, elsősorban a bebútorzáshoz, felszereléshez. - nyilatkozta a központról Apjok Norbert, NTIET elnök.

Mezei Renáta,
NTIET külkapcsolatok